Járások – elfogadva a törvénycsomag

Elfogadta a parlament a járási hivatalok kialakításának törvényi szabályozását hétfőn.

2013. január 1-jével létrejönnek a magyar közigazgatás egységét képező járások. A kormányhivatalok kirendeltségeként felálló járások kizárólag államigazgatási területi egységet jelentenek, államigazgatási feladatokat látnak el.

Ahogyan a területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkár, Szabó Erika az OrosCafénak nyilatkozott, a területi közigazgatás átalakításával az állami bürokrácia csökkentését, a közigazgatás hatékonyabbá és átláthatóbbá tételét célozták meg.

Az átszervezés következtében az államigazgatási feladatok többségét az állam saját szervezeti rendszerén belül látja majd el, a települési jegyzőknél pedig a helyi viszonyok ismeretét igénylő, illetve országosan nem szabályozott feladatok maradnak – olvasható a kormany.hu oldalon. 2013. január elsejétől a járási hivatalokhoz kerülnek az okmányirodák, a megyei kormányhivatalok szakigazgatási szerveinek helyi szervei – Orosháza esetében ez a körzeti földhivatal és a munkaügyi kirendeltség. A Békés megyei kormányhivatal október 31-ig megállapodást köt az orosházi önkormányzattal a járási hivatalhoz kerülő köztisztviselőkről, az ingyenes használatba vett ingatlan és ingó eszközökről. A polgármesteri hivatalban jelenleg államigazgatási feladatot ellátó köztisztviselők jogviszonya a járási hivatal keretében kormányzati szolgálati jogviszonnyá alakul át.

A most elfogadott törvény nem szabályozza a járások székhelyeit és illetékességi területét (erről a későbbiekben kormányrendelet határoz), ám a tervek szerint az orosházi járás illetékességi területéhez Orosháza, Békéssámson, Csanádapáca, Gádoros, Kardoskút, Nagyszénás, Pusztaföldvár és Tótkomlós, összesen 54 ezer 47 fő tartozna, székhelye Orosháza lesz, a járási hivatal helyéről még nem döntöttek.

Rendelkezik viszont a törvény a járási hivatalvezető jogállásáról: felsőfokú képesítés és 5 év közigazgatási gyakorlat kell ahhoz, hogy valaki vezető lehessen, a gyakorlatba beleszámít az országgyűlési képviselői tevékenység és a polgármesteri tisztség betöltése is, a hivatalvezetők országgyűlési képviselői posztot betölthetnek a következő parlament megalakulásáig, önkormányzati posztot nem.

Forrás: OrosCafé

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megszakítás
WordPress Appliance - Powered by TurnKey Linux