Kész a református templom tetőszerkezete

Befejeződött a református templom eddigi felújítása, és tervezik a folytatást.

Mintegy 21 millió forintból újult meg a tető, jövőre a lábazatot javítanák ki, és a szigetelést korszerűsítenék. Ehhez adományokat is szívesen fogadnak.

A tetőszerkezet renoválását 2010-ben kezdték el, első lépésként a toronysisak és a két fióktorony készült el. A felújítás mintegy 21 millió forintba került, ehhez az önkormányzat éves támogatását is felhasználták, a nagyobb részt az egyházközség állta.

Megújult a református templom teteje, de további tervek is vannak (Fotó: Kecskeméti Krisztina)
Megújult a református templom teteje, de további tervek is vannak (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

Szalkay Róbert lelkész úgy tervezi, jövőre is folytatnák az értékőrző munkát. A templom szigetelését szeretné megvalósítani, valamint az imaházra is ráférne a felújítás.

A neogótikus stílusú református templom terveit Süle Pál és fia készítette. Éppen jövőre lesz 100 éve, hogy elkezdték építeni, és 1917 decemberében szentelték fel.

forrás: OrosCafé.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megszakítás
WordPress Appliance - Powered by TurnKey Linux